Csend a lélek hívó szavához

Kissé megritkult a naplóírásom gyakorisága az utóbbi időben. Talán eléggé ahhoz, hogy ne érezzem a vágyat, hogy csináljam, de nem eléggé ahhoz, hogy hiányozzon. Mindenesetre tudom, hogy ez egy olyan gyakorlat, ami számos módon szolgál és szeretném újra napi szintűvé tenni. És vágyam az inspirált nyugalom és tisztánlátás állapota is, és tudom, hogy az írás annak megteremtésében is egy nagyszerű eszköz, gyakorlat. Szeretnék következetesen haladni a projektjeimmel, azokkal a dolgokkal, melyeken keresztül kifejezésre juttatom, amit képviselek; a fényt és a szeretetet, a szándékkal való életet, a tudat hatalmasságát. És a saját kis életemben, a hétköznapokban is szeretném ezt élni, minden pillanatban. Minden pillanatnak tudatába lenni, szívem, elmém, lelkem teljes erejével, és tisztán látva szüntelenül minden egyes apró vagy éppen nagyobb cselekedetemben tükrözve ezt az állapotot ahelyett, hogy elvesznék a zajban. Örömtelien, szívvel, szeretettel, békével.

A tudatos cselekvéssel töltött idő mellett és közben szeretnék időt szánni arra is, hogy csak legyek, pihenjek, hálával és megbecsüléssel. Persze szeretném, hogy ez legyen az alapvető létállapotom mindenkor, de gondolok itt megválasztott időtöltésre, mint a napozás, élvezni az ősz még mindig meleg napsugarainak simogatását, szundítani egyet a napon, csak lenni, teljes megbecsüléssel erre a gyönyörű életre, élvezni a csendet és a nyugalmat. Aztán majd hallgatni a gyönyörű zenéket és olvasni napozás közben. És úgy általában is többet szeretnék olvasni, kint is, bent is. Élvezni közben a friss levegőt vagy éppen a bútorok kényelmét. És egy-egy kalabás yerba matét közben.

Ahogy végiggondolom ezeket a dolgokat, amit ebben a gyönyörű életben megtapasztalhatunk, érzem, ahogy eláraszt a hála állapota. És mostanában valahogy sokszor kerültem tudatába, hogy ezt az állapotot nem sikerült megteremtenem igazán. Néha nem elég csak néhány gondolat, sőt néhány perc sem olykor, hogy ezt az állapotot életre keltsük magunkban. És ahogy ez a konkrét példa is mutatja, az írás ebben is segít. A rendszeres írás pedig segíthet fenntartani ezt az állapotot. És még csak nem is egy hálanaplót írok, de mégis amikor az ember egy kis békés időt teremt arra, hogy írjon, szinte elkerülhetetlen, hogy a hála sugarai áttörjenek. És ha egyszer áttörnek, eloszlatják a maradék ködöt is, hogy aztán még fényesebben sugározhassanak, elárasztva az ember szívét. Talán a lelkem a hála állapotára vágyott leginkább mindenekelőtt egy ideje. És itt vagyunk, emlékeztetve az írás erejére és fontosságára. Valahol tudtam, hogy írni akarok ma reggel, de csak most értettem meg igazán, hogy miért is volt ez fontos. És ez rávilágít arra is, hogy nem mindig kell értenünk, hogy dolgok miért történnek vagy éppen miért vágyunk csinálni valamit, de fontos, hogy kövessük ezeket a kis apró (néha talán nagyobb) hívásokat. De például ez egy enyhe, finom hívás volt, egy erőteljes kimenetellel. És az ilyen finom hívásokat csak csöndben lehet meghallani. Ez így pedig rámutat annak a fontosságára, hogy rendszeresen, lehetőleg napi szinten megteremtsük azt a csendet, szánjunk időt arra, hogy lelkünk hívó szavait meghalljuk.